SpeakOut Angol Tábor 15 és 21 év közötti fiataloknak. Az első turnus ideje: július 16. (vasárnap) – július 22. (szombat).
Ha szeretnéd gyakorlatba ültetni a már meglévő (legalább alapszintű) nyelvtudásodat, illetve mindezt egy mókás, vidám hangulatú táborban, barátságos emberek társaságában, akkor itt a helyed!
A SpeakOut egy beszédkészséget fejlesztő tábor, így elsősorban olyanok jelentkezését várjuk, akik már alapfokon beszélnek angolul, illetve középfokú nyelvvizsgára készülnek. Tehát nem a nyelvtani tudás a legfontosabb, hanem az, hogy akarj megszólalni angolul. Ha ez a hozzáállásod, akkor rengeteget fog segíteni neked a tábor! A “tutor” időkben, amiket az anyanyelvű beszédpartnereddel fogsz tölteni, nem a nyelvtanra koncentrálunk, hanem inkább a nyelvtudásod gyakorlására, beszélgetéseken keresztül.
A tábornak már évek óta a Keszthelyi VSZK kollégium add otthont, mindössze öt percre a Balatontól. Jó kapcsolatot ápolunk a városbeliekkel, főleg a helyi fagylaltossal, Balázzsal, ahol SpeakOut kedvezménnyel vásárolhatjuk a nyalánkságokat. A kollégium 2 perc sétára található mind a vasútállomástól, mind pedig a buszpályaudvartól, így a táborozók akár egyedül is biztonságban eljutnak hozzánk. A jól ismert Tulipán strand öt perc sétára található.
A tábor vasárnap délután kezdődik, és a következő szombat délelőttjén ér véget. Az első étkezés hétfőn reggel, az utolsó szombaton reggel van.